Lützenkirchen - 3 Tage Wach / 3 Days Awake
2009.09.21. 15:10
Német:
Angol:
Köszi 4ncsy! :P
Címkék: zene
1 komment
Veronika
2009.08.23. 23:20
Paulo Coelho: Veronika meg akar halni
„Valóban sok mindent végigcsinált már életében – csakhogy kivétel nélkül jelentéktelen dolgokat: például olyan veszekedéseket, amelyeket egy egyszerű bocsánatkéréssel megoldhatott volna, vagy például kibírta, hogy ne hívja föl a férfit, akibe szerelmes volt, mert azt gondolta, hogy úgysem lesz belőle semmi. Mindig abban volt hajlíthatatlan, ami a legkönnyebb volt: önmagának akarta bebizonyítani, hogy erős és érzéketlen, holott a valóságban nagyon is gyenge és törékeny volt, aki soha nem tudott kitűnni semmiben, sem a tanulmányaiban, sem az iskolai sportversenyeken, de otthon sem tudta megőrizni a harmóniát.
Így aztán arra nem is maradt energiája, hogy önmagával törődjön. Pedig ő is csak olyan ember volt, mint más: szüksége volt társakra, hogy boldog lehessen. De a többi ember olyan kiszámíthatatlan! Reakcióik előreláthatatlanok, körülbástyázzák magukat, és úgy viselkednek, ahogy ő: közönyt színlelnek minden iránt. Ha valaki nyitott a világra, azt vagy azonnal kiközösítik, vagy piszkálják és lenézik, mondván: „túl naiv”.
Hát jó, valóban sokan csodálták a keménysége és a határozottsága miatt, de hova jutott? A teljes ürességbe. A magányba. A Villetébe. A halál előcsarnokába.”
(Villete az elmegyógyintézet neve.)
Lesz film is.
Thank You, Albin, for recommending this amazing book!
Címkék: film könyv idézet
Szólj hozzá!
Tükörszobák [Unciklopédia]
2009.08.22. 15:10
A szívproblémám megválaszolva.
Tükörszobák
Ez a kérdés már régóta gyötör (fél éve minimum).
Képzeljük el, hogy van egy tükörszoba, ami kocka, nincs nyílása. Pista benne áll. Nem lát semmit, mert sötét van. Ha nincs sötét, akkor van benne fény. Szóval adjunk neki God mode-ban fényt. Ha van benne fény, és lát az illető, mit lát? Hányszor látja magát? A fény nem sokszorozódik olyannyira, hogy magvakítja, megsüti, és elégeti szegény Pistát? Nem robban fel a szoba hatalmas hőt produkálva? És mi van, ha a kocka szoba nem kocka, hanem gömb?
De a fő dolog, amire kíváncsi vagyok, hogy hány Pista van egy kocka tükörszobában, és hány Pista van egy gömb tükörszobában?
Az Uncológus válasza
-Várj még egy fél évet. Ezalatt csak rájössz. Talán a zubbonyon is engednek picinykét. Ha már egyszer hátrakötötték...
-Egy Pistikét lát. Saját magát látja. A háta mögötti képet ugyanis kitakarja. Az oldalsó képeket nem látja, mert oldalra nem lát, hacsak nem nyúl és a feje két oldalán vannak a szemei, (akárcsak egy átlag pécsi sugárkárosodott uránbányász ivadékának).
-Ha gömb alakú szobába került, ami tükrökkel van tele, akkor csak addig van ideje nézelődni, amíg be nem indítják azt a magfúziós reaktort, amibe beletévedt.
Thx a válaszolóknak. :D
JuZu_, igazam volt. Ez is mehet a listára, ahol a 4D-s északi sarki cube és a hóscudok. :P
Valamire biztosan jó lesz.
Címkék: fun hülye musthave
Szólj hozzá!
Forgotten Love
2009.08.22. 02:48
Aka: Antik húzókás zöldburás asztali lámpa. Priceless. <3
Címkék: pix musthave
Szólj hozzá!
Godric (True Blood)
2009.08.21. 00:44
A sorozat legszebb jelenete, itt a svéd rész:
Eric: Godric, gör det inte.
Godric: Vi har haft århundraden av kärlek och tillit till varandra.
Eric: Å snälla, snälla. Snäll, snälla, Godric.
Godric: Fader, broder, son. Let me go.
Eric: I won’t let you die alone.
Godric: Yes you will.
Imádom.
Hej då! :'(
Címkék: sorozat videó notfun
2 komment
Drama & Cupcakes
2009.08.19. 00:49
The Cupcake Dog
Dramatic Rodent
Dramatic Cat
Ninja Cat
Címkék: fun videó állat
Szólj hozzá!
Konteszt - Help plz!
2009.08.17. 15:46
Nos, kéne egy kis segítség.
Van egy gitárszólóverseny, itt: katt a szavazáshoz
Szeretném, ha segítenétek nekem felszavazni Aug. 21. 12:00 óráig Dómbóvári Gergelyt, aki mellesleg a család barátja, és egyben a legjobb gitáros, akit valaha láttam. Help plz. :)
Címkék: zene verseny szavazás tehetségkutató
Szólj hozzá!
Money, Success, Fame, Glamour
2009.08.16. 23:09
Manapság, akit nem szórnak a szülei almalével / nem költenek rá "milliókat", igaz, úgy nő fel, hogy egy életre megtanulja, mit is jelent a pénz, de viszont modernkori gyerekkorát 'kissé' elnyomva, takaréklángon éli. Bár szerencsém van, mert faluhelyi parasztként élem a napjaimat (szántásvetés nélkül, fúj, de a tavalyi ropi a keyboardból azért még jöhet), ezért a suliban nem csak kis mértékben tolonganak a gazdag szarrá kényeztetett porontyok (bocsi, de van pár), tehát nem érzem magamat túlságosan nyomorultnak. Bár pénz nem egyenlő ésszel, bár ők kétlem, hogy ezt tudnák... Khm. Különben meg, miről is beszélünk valójában: a parasztok 50 százalékában még a tényleghülyeparasztot (értsd: tanulatlan) is elkényeztetik, még akkor is, ha az biza nem is ad érte hálát. Konkrétan, ha én hülye lennék, pofám se lenne valamit kérni, nemhogy még meg is kapjam...
Ennek örömére jöjjön egy Party Monsteres nóta.
Címkék: zene film kultúra videó hülye
Szólj hozzá!
Will It Blend?
2009.08.16. 22:33
Hát... Ehhez a "műsorhoz" csak annyit szólnék, hogy... Ha egyszer lesz kedvük, én szívesen megnézném, hogy a használt rágóval félig tömött turmixgép mit teljesít. Ha valakinek van ilyen videója, sikítson már rám. :P
Címkék: fun hülye
Szólj hozzá!
Modern Disaster
2009.08.14. 00:53
A kérdésemre választ kaptam, köszi JuZu_. ;)
Jó tudni, hogy valaki mindig figyel a sötétből... :D
Eh, üldözési mánia. :|
Címkék: hülye musthave
Szólj hozzá!
Tibeti Tál
2009.08.10. 02:47
Légyszi légyszi légyszi légyszi vegyen nekem valaki egy tibeti tálat. :C
Igen, volt már a kezemben egyszer, és megunhatatlan a hangja.
Címkék: zene kultúra videó musthave
Szólj hozzá!
Portal - Still Alive
2009.08.09. 23:24
Portal iz great \o/
Ma harmadszor is végigvittem.
Kb. csak 1 óra, max 1,5. :P
Utolsó kommentek